2013. február 18., hétfő

Csokis minitorta




Ez egy elég egyszerű torta, piskótából és vajas csokikrémből, ez esetben igazából a külső burkolattal voltam elfoglalva. 

A tésztához:
55 gramm vaj
55 gramm finom kristálycukor
2 tojás
55 gramm liszt
vanília
tej a megfelelő állaghoz, kb. 1 evőkanál

A hozzávalókat összedolgozzuk (a fenti sorrendben), a végcél egy lágy massza, ami kanálpróbánál szép lassan esik le. A tésztát két vagy 3 adagra osztva, kis sütőformában külön laponként sütjük ki. Optimális esetben 3 darab, egyenként 7-8 cm átmérőjű kört süthetünk belőle. 180 fokon 20-25 perc, mire aranybarnára sül. Rácson hűtjük és pihentetjük. 

A krémhez:
150 gramm tejcsokoládé
60 gramm vaj
likőr tetszés szerint

Vízgőz felett a csokoládét megolvasztjuk, majd hozzákeverjük a szobahőmérsékletű vajat, az íze kedvéért 2-4 cent likőrrel ízesítjük, én amarettot használtam. 

A tésztákat megtöltjük a csokikrémmel, majd kívülről is burkoljuk. Minimum 2 órára a hűtőbe tesszük, míg a csoki megszilárdul. A csokikrémet addig szobahőmérsékleten tároljuk. A díszítéshez a csokikrémet habzsákba töltjük, és csillagcsővel kis virágot formázunk a torta oldalán (és tetején). Ezúttal marcipántetőt és ráadásként egy marcipánvirágot készítettem. 

Egy másik változatban csokoládé transzferfóliával készítettem el a torta tetejét, de erről majd máskor...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...